Globális és/vagy provinciális

Ez a munka a tornác dicsérete kíván lenni. A látogatóközpontom úgy alkot kaput, hogy tulajdonképpen egy részben körülhatárolt üresség. Ez a kapu a sziklákkal és cseppkövekkel, változatos játékossággal, de mégiscsak határozottan és szilárd merevséggel körülhatárolt mélybéli üresség, és a földfelszín természetes világa, a körül nem zárt üresség közötti, azok határán keletkezett képz¿dmény. És ez a képz¿dmény szándékom szerint mindkét üresség tulajdonságait magában foglalja, így teremtve meg közöttük e sajátos-egyedi kapcsolatot: a k¿ támfalon lebeg¿ nagy tet¿ egy olyan bels¿ teret jelöl ki, ami a csillagos ég alatt ragyogó természet és a barlang mélységes sötétsége közt egy függ¿leges falak nélküli, le nem határolt (hiányzik az ablak), de mégiscsak bels¿ teret, ürességet jelent. Mindent összegezve, a tulajdonképpeni tervez¿i motivációt, a koncepció lényegét, a poézis fókuszát ez az átmeneti tér, vagyis a tornác adja ki. A kutatásaim és az eddigi tervez¿i tapasztalatom során arra a megállapításra jutottam, hogy a konkrét helyhez való hiteles tervez¿i magatartás önmagában is kiadja a hagyomány továbbélését. Ezt a megállapításomat reményeim szerint az általam tervezett ház igazolja.